A kanapén ülök, felhúzott térdekkel és a nagy üvegablakon nézek kifele. Olyan szép ez a város, de bárcsak ne kellene itt lennem. Mondjuk, szabad vagyok, de teljesen egyedül, csak ezt a fura fazont ismerem, de szerintem ő is ki fog dobni. Csak mert nem tudtam tartani azt a lepcses szám és kérdezősködnöm kellett.
Nem akarok megint az utcán aludni, nem akarok félni attól, hogy mikor támad meg valaki vagy mikor tesz Aiden olyat, amit nem kellene. Nem akarok rettegni mindentől és mindenkitől, leginkább magamtól és nem akarok megint menekülni. Egy nyugodt életet szeretnék, barátokkal, családdal, normális élettel.
Nyílik Ray szobájának az ajtaja így azonnal letörlöm az arcomról a könnyeimet és odapillanok. Egy mézszőke, göndör hajú nő jön ki, rajta egy nála sokkal nagyobb póló, ami majdnem a combjáig leér, haja százfelé áll, sminkje elfolyt a szeme körül. Nem kell hülyének lennem, hogy tudjam mit csináltak.
- Szia - köszön mosolyogva angolul majd bemegy a fürdőszobába. Meglepetten nézek utána és elmormolok egy helót, úgy tizenöt másodperc fáziskéséssel.
Pár másodperc múlva nyílik az ajtó és Ray is kijön a szobából. Csak egy alsógatya van rajta, és hát kár szépíteni, nőből vagyok, eléggé megnézem magamnak. Bár, szerintem bárki megtenné, olyan izmos teste van… A hat kockán sakkozni lehetne, a karizmai minden egyes mozdulatnál láthatóan feszülnek és elernyednek, a lába is pont ugyanennyire izmos, de e mellett kellően szálkás, látszik, hogy nem felfújt izompacsirta.
- Jó reggelt! - köszön és a konyhába megy. Ösztönösen utána fordulok, de szerintem életemben nem láttam még ilyen tökéletes feneket. Nyelek egyet. Ez a pasi egy görög isten. Elfordítom a fejem, hogy ne bámuljam annyira feltűnően.
A következő percben már mellettem ül és komoly arccal engem néz. Nyelek egyet, azt hiszem, most fog kidobni.
- Amit tegnap a hűtőnél gondoltam, és ezeket a rajzokat, felejtsd el. Ne mondd senkinek! Főleg ne Beatrice-éknek. - Bólintok. Belegondolva, úgysem tudnám elmondani, nem is tudok angolul.
Elmosolyodik és felkel mellőlem. - Reggelit?
- Kérek - bólintok. Fura ez a váltás.
Nyílik a fürdőszoba ajtaja és mosolyogva kijön a lány. Ray azonnal váltja a fürdőben. Hát, ennyit a reggeliről.
A csajjal megpróbálunk beszélgetni, de nem nagy sikerrel járunk, én nem tudok angolul, ő meg magyarul, szóval inkább csak kézzel-lábbal magyarázunk és egy kis füzetbe rajzolgatunk. Igazából egész vicces a szituáció, de bemutatkozni egész könnyen be tudtunk, ha jól vettem ki, akkor Lindsey-nek hívják. Sajnos hamar le kell lépnie, pedig tök jól elvagyunk.
- Ki volt pontosan ez a lány? - kérdezem óvatosan Raytől, miután becsukódik a nő mögött az ajtó. Remélem most nem kérdezek megint valami rosszat.
- A rendőrségen dolgozik…
- Mi? - szakítom félbe ijedten, az egész testemet átjárja a félelem. Fel fog adni, nekem végem lesz, megint el fognak kapni. Le kell lépnem…
- Nyugi, nem látta azt a híradást, amiben szerepeltél, idáig még annyira nem jutott el a hír, hogy a rendőrség téged keressen, de ha felismert volna, hidd el, be tudtam volna magyarázni, hogy nem az vagy - vigyorodik el. Már nem érzékelhető rajta az a feszültség, mintha mi sem történt volna.
- Hát oké... - válaszolom neki végül, de nem nyugodtam meg. Nem hiszem, hogy a közeljövőben képes leszek rá.
- Egyébként, akinek befoglak mutatni, az neki a főnöke. - Megdermedek. Mi van?! Egy rendőrfőnök?! - Nem kell aggódnod, ő az a fajta rendőr, aki eltünteti a nyomokat, és elhallgat néhány bizonyítékot - vigyorog rám. - Gondolom nem hoztam meg a kedved - kacsint rám vigyorogva és felkel mellőlem. Vajon hova kerültem? Ha megpróbálnék elfutni, utolérne?
Befordulunk egy sikátorba, ha meg akart volna ölni már megtette volna, nem?
- Nyugtasd le Aident, mert Clint szerintem nem örülne neki, ha mindent szétrombolnál... Bár igazán megszokhatta volna már - mosolyog rám.
- Hallottad! Nyugodj le! - utasítom Aident, de még mindig furán érzem magam, hogy ,,magamban" beszélek valaki más előtt, pedig tudja mi vagyok. Szinte várom, hogy mikor fog lehülyézni.
Döbbenten látom, hogy visszahozott ugyanabba a sikátorba, ahol tegnap is voltam. Most akkor itt akar hagyni?
Ray megáll a vasajtó mellett, amiből tegnap a zaklatott kis párocska jött ki. Kinyitja és félreáll előlem. Dübörgő rockzene szűrődik ki, kicsit félve kukkantok be, egy sima szórakozóhelynek tűnik, bár nem voltam sokban életem során.
- Hölgyek előre - mosolyog rá. Nyelek egyet, hogy eltüntessem a gombócot a torkomból és belépek. Páran felénk fordulnak, én pedig lehajtom a fejem, nem akarom látni az arcokat. A hajam előrehullik, remélem így nem ismernek fel olyan hamar.
Ray a pulthoz megy, így én is követem és leülök mellé. A pult mögött egy huszonéves, alacsony, rövid barna hajú, kissé koboldarcú nő áll.
- Ő ki? - kérdezi Raytől angolul, rám pillantva.
- Ivett - pillant rám. - Te... - valami ismeretlen szó - rá. Nálam nem maradhat.
A nő idegesen néz rám, majd elkezdenek hadarva beszélgetni, nem értek belőle semmit, de azt tudom, hogy rólam van szó. Nem akarom, hogy kirakjanak, nem akarok megint az utcára kerülni.
Pár perc múlva Ray rám pillant. - Na, olyan csodálatos voltam, hogy elintéztem neked a szállást. Majd átviszlek Pete-hez.
Meglepetten nézek rá. - Köszönöm. De miért segítesz nekem?
- Mert én már csak ilyen csodálatos és szeretetre méltó vagyok.
- Tessék - rak le elém a nő egy pohár üdítőt. - Beatrice vagyok.
Beatrice, Beatrice, honnan ilyen ismerős ez a név? Basszus, nem ő a zsaru? Ijedten nézek rá, vajon mikor akar bevinni a rendőrségre?
- Jól vagy? - kérdezi erősen tört magyarral, először még nem is értem meg, kell pár perc, hogy leessen, mit akar.
- Igen - mondom halkan és a poharat nézem.
Furcsa, kissé ismerős hangokat hallok, mintha az én kiabálásom lenne. Felpillantok, a pult végén egy velem egykorú lány ül és egy videót néz a telefonján, az én videómat. Megfeszülök és már készülnék a menekülésre, amikor a csaj felpillant.
- Bocsi - mondja, leállítva a hangot. - Nagyon… a csaj. Nagy… videó. Százszor láttam… - magyarázza mosolyogva Beatricnek, majd rám pillant. Pár másodperc után kikerekedik a szeme és odajön hozzánk. - Te vagy… - Hadar valamit izgatottan, de nem értem, hogy mit. Döbbenten nézem, ahogy lelkesedik.
Segélykérően Rayre pillantok.
- Nagy rajongója a videódnak, már ezerszer látta - mondja halkan, vigyorogva, majd vállon vereget. - Sztár vagy.
A csaj és Beatrice elkezdenek beszélgetni, majd a lány karon ragad és felhúz a székből. Ismét ijedten nézek a mellettem ülő férfira, aki csak vigyorog rajtunk.
- Elvisz vásárolni - fordít. Összeszorul a gyomrom, nem, nem mehetek nagy tömegbe.
- Nem - csóválom a fejem a lányra nézve.
- De - mondja határozottan és a kezembe nyom egy telefont, amin meg van nyitva a google fordító. Karon ragad és elkezd kifele húzni. A villanyok megvillannak.
- Aiden, viselkedj - sziszegem halkan. - Nem mehetek - nézek a lányra.
- Nem fognak… - mondja lelkesen, de nem értem a folytatását. Segélykérően Rayre pillantok. Rám vigyorog.
- Befestik a hajad és senki sem fog felismerni - mondja.
A szőkésbarna tincseimre simítok. Mi? Befesteni? De hát én imádom a hajamat, én ezt nem akarom. Bár… Más színnel nem leszek olyan feltűnő, így nem is kell rettegnem, legalábbis attól, hogy valaki kapcsolatba hoz a történtekkel, Aiden miatt viszont egész életemben félelemben fogok élni. Végignézek ezen a pár emberen, érdeklődve figyelnek. Olyan furcsa, hogy ők nem félnek tőlem, vagy akarnak bántani, sőt, inkább segíteni akarnak. Lehet tényleg barátok között vagyok?
Lassan bólintok. - Rendben, menjünk - mondom.
A lány elvigyorodik és elkezd húzni kifele. Lassan követem, de visszapillantok a tolmácsomra.
- Te nem jössz?
- Tudom, tudom, szükséged van az isteni személyemre, a remek humoromra, és a csodálatos stílusomra, de ezt most old meg egyedül. - Görcsbe rándul a gyomrom. Sokkal jobb lenne, ha ő is jönne és nem csak a lánnyal ketten mennénk. - Tudod, Pellone játszani akar. - Vigyorogva egy tíz év körüli kislányra pillant, aki egy pakli franciakártyával járkál az emberek között, de mindenki ijedt fejjel visszautasítja. Mit keres itt egy gyerek? És miért ilyen undok vele mindenki?
A lány megragadja a karomat és elkezd kifele húzni, így kénytelen vagyok követni. Még utoljára visszapillantok Rayre, de ő már nem engem figyel. Csalódottan elhúzom a szám, majd kimegyek az utcára.
A lánnyal, mint később megtudtam, Filippával bejárjuk a várost. Több zsúfolt bevásárlóközpontba elvisz, először befestjük a hajam és olyan vállig érőre levágatjuk, majd veszünk nekem pár ruhát, egy drogériában pedig pár sminket. Miután a mosdóban kifest, magamra sem ismerek. Így már senki sem fog felismerni, hogy én vagyok az az őrült lány, aki lerombolta a fél iskolát.
Egész jól elvagyunk, bár megkönnyítené a helyzetet, ha egy nyelvet beszélnénk. A telefonja fordítója segítségével és a remek mutogatásokkal úgy-ahogy sikerül kommunikálnunk.
Egy másfél óra múlva megyünk vissza a kocsmába. Mindenki egy asztal köré tömörül, kitakarva előlünk az olyan nagyon érdekes műsort.
- Mi? - kérdezem, de nem tudom befejezni a mondatot, nincsenek meg a megfelelő szavaim hozzá.
- Ray és Pellone… - mondja, de nem értem a folytatást. Megragadja a kezem és elkezd a tömeg felé húzni. - Gyere.
Átlesek a vállak felett. Az asztalnál az istenség és a kislány ülnek egymással szembe, mind a kettőjük kezében kártya. A gyerek keményen, mint egy felnőtt méregeti ellenfelét. Még a zene sem szól, mindenki feszült figyelemmel kíséri az eseményeket.
Pellone a tolvaj szemébe néz, majd pár másodperc múlva ledobja a kártyáit.
- Egyszer… - Mondd még valamit dühösen, majd felpattan. A széke hátradől, a tömeg pedig elnyílik előtte, mintha valami veszélyes alak lenne. a kislány pedig méltóságteljesen átvág a tömegen, a barna lófarka jobbra-balra ugrál. A vasajtó hangos csattanása után mindenki beszélgetni kezd, egy magas, szakállas férfi, akiről nekem először Jézus jut eszembe, pénzt vesz el, vagy ad oda. Tá’n fogadásokat kötöttek? Nem tudom megállapítani, nem értek egy kukkot sem a keveredett beszédből, mindenki ordít, ráadásul valaki még a zenét is visszakapcsolta.
Filippára pillantok, de ő egy harmincas csávóval beszélget, így inkább a pulthoz megyek és leülök. Kis köröket rajzolgatok a fára. Pár perc után Beatrice bemegy a pult elé és lerak elém egy narancslevet.
- Jó a hajad - mosolyog rám.
A fekete tincseimre simítok. Én azért nem vagyok teljesen megelégedve vele, de nem tudok már rajta változtatni. - Köszi - mondom félénken, azért ne nézzen bunkónak, elég, hogy tudja, mire vagyok képes
Iszok egy kortyot az üdítőből.
- Hé, B, adj már… sört... - ül le mellém egy izmos, huszonéves, helyes, de mégis kissé veszélyesnek tűnő srác.
- Nem - feleli Beatrice, majd mond még valamit mosolyogva, mire az idegen szeme vörösen felizzik. Amikor ezt meglátom, majdnem leszédülök a székről. Ezzel felhívom magamra a figyelmét és rám pillant, de most már barna, majdnem fekete a szeme.
Kérdez valamit, de nem értem mi lehet az. Beatrice-szel vált pár szót, majd ismét felém fordul.
- Ki vagy te? - kérdezi tökéletes magyarul, bármilyen akcentus nélkül. Kikerekedik a szemem és döbbenten nézem a férfit. - Jól vagy?
Bólintok. - Te hogyhogy? - kérdezem halkan.
- Isten vagyok, minden nyelven beszélek - vigyorog rám. Mi, még egy isten?!
- Jézusom… - morogom és tenyerembe temetem az arcom.
- Na ő viszont nem isten - vágja rá nevetve, mire felpillantok rá. - Ne nézz így, ő csak szereti mindenkivel elhitetni, hogy az.
- Sziasztok! - ül le a csávó mellé a szakállas férfi, aki a pénzeket szedte össze.
Elkezdenek beszélgetni, ökörködnek, röhögcsélnek, de én nem sokat értek belőle. Rólam teljesen megfeledkeztek, bár az annyira nem is baj. Nem tudom, mennyi idő telik el, amikor leül mellém Ray, de ő is a többiekkel beszélget.
Egyszerűen nem értem, mit keresek itt, minek hoztak ide. Miért segítenek egyáltalán? Senkijük sem vagyok, csak egy árva, aki lerombolta az iskoláját és most szökésben van. Miért nem adtak fel a rendőrségen, főleg ha Beatrice a főnök? Biztos szép vérdíjat tűzött ki a fejemre az Intézet. Ökölbe szorul a kezem, amikor az ott átélt dolgokra gondolok. A fizikai tesztek, a sokkterápia, amivel Aident tesztelték. Könnybe lábad a szemem a rengeteg fájdalomra gondolva.
- Ivett, mehetünk? - néz rám Ray, mire felkapom a fejem és kipislogom a könnyeimet.
- Hova? - kérdezem remegő hangon. Beatrice-re pillantok, aki mosolyogva néz rám.
- Bemutatlak valakinek, akivel könnyen szót fogsz tudni érteni. - Kikerekedik a szemem, most fog visszavinni az Intézetbe. Megrázom a fejem, mert ha megszólalok, elbőgöm magam. - Nyugi, csak pár sarokra van. Tudom, nem akarsz megszabadulni csodálatos személyemtől, de nem pesztrálhatlak örökké.
A tekintetemmel Filippát keresem, aki biztatóan rám mosolyog és bólint egyet.
- Feladsz a rendőrségen? - kérdezem és megremeg a hangom.
Ő és az izzó szemű srác nevetésben törnek ki. - Nem - mondja az, akinek nem tudom a nevét. - Ha az lenne a célunk, már rég Beatrice… Nem, még akkor sem - nevet fel.
Bizonytalanul bólintok és felállok. Ha nem magamtól, akkor erőszakkal visznek el, legalább a méltóságom maradjon meg. A teremben megremeg a világítás.
- Nyugtasd le Aident, Clint szerintem nem szeretne romokat takarítani - vigyorog rám Ray. Bólintok és megpróbálom kissé megzabolázni az érzelmeimet. - Na gyere, nem érek rá egész nap. Ma még nem akasztottam ki B-t - mondja és a pult mögött álló nőre vigyorog, majd elindul kifele.
- Sziasztok! - köszönök félénken és Ray után megyek.
Tényleg csak pár sarkot megyünk, majd egy Pilvax nevű rockbolthoz vezet.
- Pilvax? - nézek Rayre értetlenül.
- Majd rájössz - vigyorog rám és benyit az üzletbe. Félénken utánamegyek, egyre kevésbé értem ezt a helyzetet.
Halkan szól a rockzene, több helyen pólók és cédék sorakoznak, a pultnál egy nagydarab, rasztahajú, szakállas férfi ül.
- Csá, Pete - köszön Ray vigyorogva, mire a csávó feltekint, de kissé értetlenül néz ránk.
- Mi ez a nagy magyarság? - kérdezi, szintén az anyanyelvemen. Ez most komoly?! Hallottam én is, hogy a magyarok mindenhol ott vannak, meg nem szólalhatsz meg úgy külföldön, hogy ne köszönjön neked valaki sziával, de ez azért már tényleg túlzás. - Ő ki? - pillant rám.
- Ő Ivett - karolja át a vállam az isten. - És most már te vagy a babysittere.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése